Torba Erik megmutatta „oroszlán körmeit”
  Torba Erik megmutatta „oroszlán körmeit”

 

2016.04.09.Junior kf. birkózó verseny, CRO /Porec

A Horvátország „riviéráján” Porecben rendezték immár 30. alkalommal az „Adria Trófea” junior nemzetközi kötöttfogású versenyt, ahol Magyarország 6 versenyzője közül hárman állhattak a dobogó tetejére. Jó hírben a legjobb, hogy ebből kettő dorogi versenyző volt.

A házigazda és magyar válogatott mellett szerb, szlovák, albán, olasz és svájci birkózók küzdöttek meg az aranyérmekért, amiből hármat magyar versenyző nyert meg.

A dorogi Torba Erik birkózásán végig látszott a bizonyítási vágy a rosszul sikerült U23-as EB (9.hely) után, ennek megfelelően mind a négy ellenfelét fölényesen technikai tussal győzte le.  

Volt még dorogi a magyar első helyezettek közül is a 74 kg-ban birkózó Lévai Zoltán, ő is szórta a pontokat és a sok ennél nagyobb csatákat megélt birkózó hozta is a „kötelezőt”.

A dorogi műhely harmadik junior válogatottjától Papp Bertalantól is vártuk a kiemelkedő eredményt, ami részben be is jött, hisz ezüstérmet nyert. A döntőig vezető úton, ha nem is sziporkázva, de meggyőző módon menetelt, döntőben aztán egy fokozattal feljebb kapcsolt, de két nyakcsípővel eldobták (bár a második az inkább kontra száltó volt, de a bírók nem a magyar versenyzőnek ítélték oda) és hiába birkózott jól már nem tudta ledolgozni a hátrányt.

Sajnos ez a negyedik dorogi versenyzőre a kadet világbajnoki ezüstérmes és EB bronzérmes Érsek Róbertre (96 kg) ez nem volt igaz (mármint, hogy jól birkózott), mert már az első fordulóban vereséget szenvedett egy nem túl acélos horváttól, aki a következő kőrben ki is kapott és ez a dorogi legény a 8.helyet eredményezte. Lévai Zoltán mester szerint Robinak időre van szüksége, míg elsajátítja a juniorokra jellemző taktikus birkózást, mert ugye bár Érsek Robert eddig egy korcsoporttal lejjebb birkózott és csak most került fel az idősebbek közé, ahol a menet idő hosszabb az akció kevesebb, állóképesség és az erő jobban dominál.

A magyar csapat harmadik aranyérme 120 kg-ban született, ahol a Csepel versenyzője, Almási Ferenc magabiztos birkózással tanúsított mindenkit maga mögé, még a szerb kadet EB-VB érmes szerb óriást is okosan megdobta. A két arany mellett egy ezüst- és bronzérmet, valamint egy ötödik helyezést is sikerült begyűjtenie a Sike András és Gyöngy Attila vezette magyar alakulatnak. Az idei megmérettetésen nyolc súlycsoportban, nyolcvankilenc birkózó állt rajthoz.

A bronzérmet ezúttal a Monoriak tehetsége  Balatoni Bence (66 kg) szolgáltatta, de ha kicsit harcosabb és kitartóbb lett volna akkor előrébb is végez, mert a szlovák legyőzője ügyes, de verhető ellenfélnek tűnt, viszont voltak a mérkőzésüknek olyan forduló pontjai amit Bence nem vitt végig, így a bronzéremmel kellett ezen a napon megelégednie.

60 kg - Az első helyezett Torba Erik mérkőzései:
Torba - Filippo Biondi (olasz) 8-0
Torba - Jacopo Sandron (olasz) 8-0
Torba - Katona Ádám (szerb) 8-0
Torba - Jurgen Uku (albán) 11-2

66 kg - A harmadik helyezett Balatoni Bence mérkőzései:
Balatoni - Valeriu Rusu (olasz) 3-2
Drmola Leos (szlovák) - Balatoni 8-7
Balatoni - Jurica Grbinicek (horvát) 8-0

74 kg - Az első helyezett Lévai Zoltán mérkőzései:
Lévai - Horváth Denis (szlovák) 10-5
Lévai - Fabio Dietsche (svájci) 9-0
Lévai - Tomiszlav Majics (horvát) 8-0

84 kg - A második helyezett Papp Bertalan mérkőzései:
Papp - Rohaly Jozef (szlovák) 9-0
Papp - Zarko Dickov (szerb) 8-0
Papp - Boris Frrokaj (albán) 8-4
Ivan Huklek (horvát) - Papp 9-5

96 kg - A nyolcadik helyezett Érsek Róbert mérkőzése:
Ivan Ratkovics (horvát) - Érsek Róbert 5-3

120 kg - Az első helyezett Almási Ferenc mérkőzései:
Almási - Dominik Sabady (horvát) 8-0
Almási - Boban Zivanovics (szerb) 5-2

Fényképek, katt ide>>>

Videók, katt ide>>> 

Teljes eredmény lista, katt ide>>>

    2019. július 24. Kinga, Kincső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó