2015-ös év Dorog birkózó sikerei
  2015-ös év Dorog birkózó sikerei

Történelmének a legjobb évét zárta a dorogi birkózás és pont egy jubileumi évben, mert 2015 december 12-én ünnepelte 85. évét.

A dorogi birkózóknak minden utánpótlás korosztályban, egyéniben és csapatban is potyogtak az országos bajnokságokon az érmek és a bajnoki címek, ami pedig feledhetetlenné teszi 2015-öt az az, hogy a birkózásban szinte példa nélkül áll, amit utánpótlás vonalon elért a Dorog, Európa- és világbajnokságokon összesen 11 érmet nyert, és ez akkora szám, amit jószerivel Magyarország teljes utánpótlása szokott „szállítani” egy-egy esztendőben. Gazdag birkózó hagyományokkal rendelkező több tízmilliós országok közül sokan ne m tudtak ennyi érmet nyerni az utánpótlás korosztályban, mint ez a tizenkét ezres városka, vagyis Dorog birkózó csapata. Egy ilyen sikeres esztendő után elég nehéz éves értékelőt készíteni, de azért megpróbáljuk feleleveníteni a Dorogi NC tavalyi birkózósikereit.

 

 

Birkózás trónjára kerültek a dorogi birkózók 2015-ben, a szinte megismételhetetlen utánpótlás eredményeknek köszönhetően a Magyar Birkózó Szövetség olimpiai pont számítása alapján a 130 birkózó szakosztályt felvonultató év végi rangsorban a Dorog lett az első helyezett.

Diák II. (10-11  évesek) legfiatalabb birkózók sem maradtak adósok a nagyszerű teljesítményekkel, sőt  várakozásokon felül szerepelve 6 db Országos-bajnoknak örülhettek a dorogiak, kötöttfogásban Lakatos Gergő (23 kg), Bazsó Adolf (58 kg) győzött le mindenkit, szabadfogásban pedig négyen: Lakatos Gergő (23 kg), Lévai Levente (29 kg), Kismóni Ágost (38 kg), és Bazsó Adolf lettek aranyérmesek. Csapattársaik kötöttfogásban három 2.hellyet, egy bronzérmet szereztek, szabadfogásban pedig két bronzérmet is begyűjtöttek. Egyik legörömtelibb Csapat-bajnoki eredményt a diákok szolgáltatták, szabadfogásban másodikok lettek és az évek óta áhított DIÁK CSAPAT-BAJNOKSÁG aranyérmét drámai csatában megszerezték 2015-ben.

Diák I. (11-12-13 évesek) korosztályban három Országos-bajnoki címet gyűjtöttek a dorogi fiatalok, kötöttfogásban Kapás Máté és Vitek Amadeus lett bajnok, szabadfogásban pedig Amadeus szintén nyert. Bajnoki címeken felül Országos-bajnokságon kötöttfogásban két bronzérmet, szabadfogásban 4 bronzérmet gyűjtöttek a fiatalok, az egyéni bajnokságok csapat versenyén mindkét fogásnemben a dobogó 2. helyét szerezték meg.

Serdülők (13–15 évesek) is futószalagon szállították az érmeket kötöttfogásban Országos-bajnoki címet szerzett  Spányik Ákos (42 kg) és Vitek Amadeus (35 kg), Amadeus ráadásul duplázott hisz a szabadfogásúak között is nyert, ebben a fogásnemben Vátzi Bálint (100 kg) is  maga mögé utasította az országot. Dorogi serdülők kötöttfogásban begyűjtöttek még két ezüstérmet és három bronzérmet, szabadfogásban pedig 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet. Csapataink az Országos döntőben kötöttfogásban és szabadfogásban is ezüstérmesek lettek.

Diákolimpiákon (Diák II, Diák I. és Serdülő) mind a fiúk és a lányok is kimagaslóan teljesítettek, Diákolimpiai Bajnok lett 2015-ben Lakatos Gergő (23 kg) és Bazsó Adolf 58 kg) kötött- és szabadfogásban egyaránt, de bajnoki címet szerzett kötöttfogásban Vitek Amadeus (23 kg), Kapás Máté (63 kg), Spányik Ákos (42 kg), Vitek Kálmán (85 kg), szabadfogásban Vátzi Bálint (100 kg). Lányok közül a birkózó Diákolimpián aranyérmes lett Horváth Vanessza (42 kg), Szekér Szimonetta (52 kg) és Németh Anna (60 kg). Összesen 12 Diákolimpiai bajnoki cím, 8 db második hely, 14 db bronzérem termett a dorogiaknak a Diákolimpián 2015-ben.

Lányok: a dorogi birkózás az egyik leg feltörekvőbb szakága, az országban egyedül álló módon azon fáradozik a szakosztály, hogy a lányok kényszerből a kis létszám miatt ne a fiúkkal keljen, hogy készüljenek, hanem hasonló tematikában mint a fiúk minimum két korcsoportban egyedül álló csoportokat alkotva külön edzenek. Részben ez már megvalósult mert ugyan még "csak" egy külön álló csoportban (25-30 fő), de már külön tudnak edzeni a dorogi birkózó hölgyek. Talán ennek, talán Lévai Mária edző áldozatos munkájának köszönhető, hogy olyan létszámot és eredményeket produkáltak 2015-ben a dorogi lányok, hogy azt a legtöbb birkózószakosztály fiú birkózóikkal közösen se tudják felül teljesíteni. A Diákolimpiai eredmények már említve lettek, de az Országos-bajnokságon még jobb formát mutatva 6 Országos-bajnoki címet nyertek a dorogi birkózó lányok, Szekér Szimonetta (49 kg) és Németh Anna (60 kg) Serdülőben és egy korosztállyal feljebb a Kadet korcsoportban is nyertek, mellettük Horváth Vanessza (40 kg) és Putnoki Cintia (42 kg) is Országos Bajnok lett. Ezen felül a csapattársak még három bronzéremmel járultak hozzá, hogy az egyéni bajnokság csapatversenyében az első helyet szerezzék meg a hölgyek. Országos Csapat-bajnokságon a Diák korcsoportú lányok ezüstérmesek lettek az Utánpótlás korúak viszont mindenkit maguk mögé utasítottak és a Csapat-bajnoki címet megszerezték.

Három válogatottat is adott az országnak a dorogi női birkózás Jäger Szimonetta (55 kg) az utánpótlás legidősebb korosztályában a 23 évesek Európa-bajnokságán lett 8., míg a Kadet korcsoportban (15-17 évesek) két dorogi birkózó Németh Anna (60 kg) és Szekér Szimonetta (49 kg) ölthette magára a címeres mezt. Szekér Szimonetta élete legjobb évét tudhatja maga mögött, mert az országos eredményeken kívül elmondhatja magáról, hogy a megszámlálhatatlan erős nemzetközi versenyek mérkőzésein győzelmeket csak úgy halmozta, egyetlen ember tudta 2015-ben legyőzni a Német Európa-bajnok. Ennek is volt köszönhető, hogy a magyar Kadet Európa-bajnokság legjobb magyarja lett azzal, hogy döntőt birkózott és második lett úgy, hogy mérkőzésen végig Európa-bajnoknak érezhette magát és csak az utolsó 8 másodpercben nem, mert akkor fordított az ellenfele és Szimonetta 2. helyet nyert.

Kadet fiúk (15–17 évesek) két csapat elsőséget is szereztek, a kötöttfogású- majd két hétre rá a szabadfogású csapatversenyt is megnyerték az egyéni bajnokságon, mert dorogi  érem eső  volt a jellemző.  Kötöttfogásban 10 súlycsoportból 5 bajnoki címet söpörtek be a dorogiak: Lévai Tamás (63 kg), Vitek Dáriusz (69 kg), Kismóni Móric (76 kg), Kismóni Botond (85 kg), Érsek Róbert (+100 kg), a csapattársak ezen kívül egy ezüstéremmel három bronzéremmel és egy 5. hellyel járultak hozzá a szép sikerhez. Szabadfogásban Lévai Tamás lett országos-bajnok, de a csapat győzelemhez kellett a többiek által szállított három ezüstérem, három bronzérem, három 5.hely. Utánpótlás Csapatbajnokságon döntőig meneteltek a fiatalok és másodikok lettek, míg szabadfogású Csapatbajnokságon a 3. helyet gyűjtötték be. Kadet kötöttfogású dorogi fiúk világversenyeken is remekeltek. Európa-bajnokságon Érsek Róbert 3.lett, Kismóni Botond 8., majd a Szarajevói Világbajnokságon Érsek Robert sziporkázott és az EB-hez képest eggyel feljebb lépet és 2.lett, Kismóni Botond 3. helyen végzett, Lévai Tamás 7. pozícióban zárt.

Juniorjaink (17-20 évesek) pedig szinte mindent vittek 2015-ben, hisz az egyéni kötöttfogású Magyar-bajnokság eredményeinek köszönhetően a csapat versenyt megnyerték, 8 súlycsoportból 3-ban dorogi győztest avattak, bajnok lett Érsek Róbert (120 kg), Papp Bertalan (84 kg) és Lévai Zoltán (74 kg). Az isztambuli junior Európa-bajnokság is szép sikereket hozott, mert a borzalmasan kemény mezőnyben bronzérmes lett Torba Erik (60 kg), Lévai Zoltán (74 kg) és Papp Bertalan (84 kg). Az EB-n mutatott teljesítményüket aztán a három érmes szinte egyedül álló módon átmentette a braziliai Világbajnokságra és szintén bronzérmes lett és duplázott a három fiatal.

Az utánpótlás legidősebb korosztályában a 23 éven aluliak országos döntőjén Lévai Zoltán (71 kg) aranyérmes lett, Papp Bertalan pedig ezüstérmes. Az U23-as Európa-bajnokságon pedig a Magyar kötöttfogású csapat egyetlen érmét is dorogi hozta Lévai Zoltán (71 kg) 3. helyének jóvoltából.

felnőtteknél egyéniben a még junior korú Torba Erik (59 kg) és Lévai Zoltán (75 kg) csak a felnőtt országos bajnokság döntőjében szenvedett vereséget és mindketten ezüstérmet szereztek, Jäger Krisztián (66 kg) pedig Magyar bajnoki címet nyert. Csapatversenyben is az utánpótlás korú dorogi birkózók domináltak, így a dorogi felnőttek két csapattal is képviseltették magukat, az NB II-ben és a dorogi sport egyetlen képviselőjeként a legfelsőbb osztályban az NB I-ben, ahol az előkelő  5. helyen zártak.

A különböző nemzetközi, hazai versenyeken megszámlálhatatlan érmet gyűjtöttek a dorogi birkózók, megjárták Amerikát, Iránt, Azerbajdzsánt, Szlovákiát, Braziliát, Csehországot, Lengyelországot, Szerbiát, Boszniát, Horvátországot, Németországot, Romániát, Bulgáriát, Törökországot, Ausztriát, Spanyolországot, Olaszországot.

A szinte megismételhetetlen eredmények  koronája kép a dorogiak begyűjtötték Magyar Birkózó Szövetség által odaítélt év utánpótlás kötöttfogású birkózója címet ifj. Lévai Zoltán révén, év bírója címet  melyet  Kismóni Jánosnak ítéltek oda és az év utánpótlás edzője címet  melyet Lévai Zoltán a dorogi birkózók vezető edzője kapott. A Lévai és Kismóni család még egy komoly sikert mondhat magáénak, nem sok olyan család lehet a világon mint az övék, ugyan is 3-3 fiú gyermek van mind kettő családban és mind a három birkózik, ami még nem annyira kuriózum de, hogy családonként az összes fiú Országos-bajnok legyen egy ugyan azon évben, az már említésre mindenképp méltó.

A különböző korosztályok megkezdték a felkészülést az új idényre, az edzőknek további kitartó munkát, a sportolóknak pedig a tavalyihoz hasonló sikeres, címvédésekkel teli évet kívánunk.

A dorogiak sikereit egy videóban összesítettük, katt ide>>>

2015-ös év pillanat képei, katt ide>>>

    2019. július 24. Kinga, Kincső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó