2015.11.14.Diák, serdülő és kadet női OB, Dorog
  2015.11.14.Diák, serdülő és kadet női OB, Dorog

 

A  női birkózók egymásnak estek

De csak a sportszerűség határain belül mert ezen a hétvégén rendezték a diák, serdülő és kadet Országos Bajnokságot a hölgyek számára.

 

Dorog városa adott otthont a bajnokságnak és versenyen is hozta azt színvonalat a rendező birkózó klub amit az elmúlt években az eredményeik által már megszokhattunk. Bacsa Péter az MBSZ ügyvezető elnöke nyitotta meg a versenyt, majd Puksa Ferenc egyesületi elnök köszöntette a megjelenteket, végül a megnyitón Lévai Zoltán a Dorogi Birkózó Szakosztály elnöke ajándékozta meg az Európa-bajnokságon érmes versenyzőket. A női Országos Bajnokság létszámát tekintve az eddigi legnépesebb mezőnye gyűlt össze és nem csak a versenyzők létszáma hanem az egyesületek száma is megnőtt, ami mutatja hihetetlen fejlődést amin a női birkózás elindult. Ez már a mérkőzéseken is érződött mert sok igen izgalmas csatát is láthattunk mely színvonalában már a nemzetközi élvonal minőségét idézte főként a serdülő és kadet korosztályban. A diákoknál is egyre több az olyan versenyző akin már látszik a több éves munka. Dorogon egyedül álló módon van külön női csoport 25-35 fős létszámmal ami már ezen a versenyen is meghozta a gyümölcsét mert a sok bajnoki címnek és éremnek köszönhetően magasan nyerték a csapatversenyt. A Dorogi NC versenyzői közül kiemelkedett a mezőnyből Szekér Szimonetta hisz két korcsoportban nyert (serdülő és kadet), de tőle a közönség is várta hisz nyáron az Európa-bajnokságon döntőt birkózott és az elmúlt egy évben számtalan tornán részt vett úgy, hogy egyetlen veresége volt a német Európa-bajnok ellen. Csapattársa Németh Anna is felnőtt a feladathoz és  ő is hozta ezt a teljesítményt és szintén két bajnoki címet gyűjtött be saját korosztályában (serdülő) és egy korcsoporttal feljebb kadet Országos Bajnoki címet is nyert az idősebbek között.

Teljes eredménylista:

Diák, katt. ide>>>

Serdülő, katt. ide>>>

Kadet, katt. ide>>>

Képek a versenyről:

Kadet, katt ide>>>

Diák, katt ide>>>

Serdülő, katt die>>>

Viedók a versenyről, katt ide>>>

    2019. május 23. Dezső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó