2015.05.20-29. Junior Nemzetközi edzőtábor, Concord,USA
  2015.05.20-29. Junior Nemzetközi edzőtábor, Concord,USA

Valami Amerika...

 

A magyar kadet és junior válogatott birkózókból álló vegyes csapat Komáromi Tibor és Lévai Zoltán vezetésével Kaliforniába, utazott, 2015. május 20-29. között, ahol az edzőtáborozás mellett egy meghívásos junior nemzetközi csapattalálkozó és egy egyéni verseny is a program része volt. Az utazók között, akik megjárták Amerikát, három a Dorogi Nehézatlétikai Club színeit képviselő birkózó is volt, ifj. Lévai Zoltán, Lévai Tamás és Torba Erik.

A világutazó sportolók elsőnek San Francisco-ba érkeztek meg, majd onnan utaztak tovább a célállomásukra Concord-ba, ahol a srácokat amerikai családoknál helyezték el, akik gondoskodtak arról, hogy jól érezzék magukat. Azonban túl sok idejük nem volt a szórakozásra, mert hétvégén komoly hagyományokra visszatekintő  csapat- és egyéni versenyt rendeztek, ahol a mieinken kívül még egy európai csapat, valamint amerikai egyesületek vettek részt.

A fiúk a csapattalálkozó első napján öt csapattal néztek farkasszemet és nem, hogy legyőzni nem tudták a magyarokat, de még csak megszorongatni sem. A verseny második napján még hátra volt Kalifornia csapata és az Egyesült államok alakulata, akiket szintén, akárcsak az első nap a többieket, nagy pontkülönbséggel utasítottak maguk mögé. Ezzel a kiemelkedő teljesítménnyel Magyarország csapata nyerte a bajnokságot.

Következhettek az egyéni összecsapások, ahol ismételten megmutatták a srácok, hogy milyen is az a magyar virtus, ugyanis öt aranyérmet és négy ezüstérmet szereztünk. Végezetül az amerikaiak is megtapasztalhatták, hogy milyen is az amikor egy dorogi birkózóval kell farkasszemet nézniük, ugyanis mind a három birkózónk az összes meccsét megnyerte és a legtechnikásabb birkózónak járó díjat holtversenyben  ifj. Lévai Zoltán és Torba Erik kapta, míg a legjobb mérkőzésért járó díjat Lévai Tamás. Ezzel a dorogi fiúk mindent bezsebeltek amit csak lehetett, így a megmérettetések után a srácok nagy önbizalommal vághattak neki az egyhetes edzőtábornak.

A magyar csapat tagjai
Csapatvezető: Komáromi Tibor
Edző: Lévai Zoltán
Bíró: Kismóni János

49 kg: Váncza István (Érdi Spartacus)
52,5 kg: Varga Vilmos (Egri VSE)
56 kg: Torba Erik (Dorogi NC)
59 kg: Árvai Márk (Tatabányai SC)
63 kg: Lévai Tamás (Dorogi NC)
66 kg: Lakatos Tamás (Ceglédi VSE)
70 kg: Szél Balázs (Orosházi SBK)
74,5 kg: Lévai Zoltán (Dorogi NC)
86,5 kg: Racolta Eduárd (ESMTK)
98,5 kg: Almási Ferenc (BVSC-Ganz-Jászkisér)
125 kg: Nagy Mihály (Sziget SC)

Az egyéni verseny végeredményei (hazai eredmények):

56 kg 
1. Torba Erik
2. Dalton Roberts (Egyesült Államok)
3. Anton Rosen (Skandinávia)

63 kg
1. Lévai Tamás

2. Alexander Bica (Skandinávia)
3. Abdul Aziz (Vikingek)

74.5 kg
1. Lévai Zoltán

2. Riley Jaramillo (Oregon)
3. Zaurbek Nuriev (Vikingek)

Teljes eredménylista, katt ide>>>

Videók a versenyől, katt ide>>>

Képek a versenyről, katt ide>>>

    2019. május 23. Dezső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó