2015.03.14. Női birkózó Diákolimpia és Kadet verseny
  2015.03.14. Női birkózó Diákolimpia és Kadet verseny

 

Női birkózóink eredménye: 5 arany-, 3 ezüst-,
4 bronzérem valamint 4 ötödik hely!

kattints a képre a nagyításhoz

Szekér Szimonetta (képen) saját korosztályában diákolimpiai bajnok, az idősebbek közt kadet válogatott lett.
A Pestszentimrei BSE, mint minden évben, idén is megrendezte a már hagyománnyá vált női versenyét, ahol 10-12 éves, 13-15 éves korcsoport folytathatott küzdelmet a diákolimpiai címért. A fiatalok mellett az idősebb kadet lányok is birkózhattak, ahol a tét a címeres mez volt.
A női birkózás rendkívüli népszerűségnek kezd örvendeni, ezt bizonyítja, hogy 233 induló volt a diákolimpián és a kadet versenyen. A dorogi női csapat létszáma is bizonyítja mindezt, hisz 24 fővel képviseltette magát, ami nem csak a lányoknál, de a fiú mezőnyben is a legnagyobb csapatlétszámok közé tartozik, ha ennyi versenyzőt indít egy egyesület.

A dorogi edzők, Ritter Diletta és Lévai Mária keze munkáját nem csak a nagy létszám, hanem a kiváló eredmények is bizonyítják.
A Dorogi Nehézatlétikai Club lányai a tradíciókat tovább véve megint kiemelkedő teljesítményt nyújtottak  5 arany-, 3 ezüst-, 4 bronzérem valamint 4 ötödik hely volt a termés.

 

kattints a képre a nagyításhoz


A 10-12 éves lányoknál Horváth Vanessza ellentmondást nem tűrően, esélyt sem adva az ellenfeleknek minden mérkőzését tussal nyert és nyert diákolimpiai bajnoki címet.

A 13-15 éves hölgyeknél két aranyat gyűjtöttünk be, egyiket Szekér Szimonetta, aki a legrutinosabb volt a csapatban és ennek megfelelően magabiztosan győzött le mindenkit.

Ebben a korosztályban Németh Anna teljesítménye volt még kiemelkedő, ennek megfelelően mind a négy meccsén végig dominálva birkózott és nyert diákolimpiai aranyat.

Romfa Jázmin ezüstérme igen kellemes meglepetés és bizonyítéka, hogy a rendszeres munka meghozza gyümölcsét.

Farkas Mercédesznek nem csak az ezüstérme meglepetés, de a tudatos megkomponált birkózása is és méltóvá tette sikeréhez.

Bronzérmeseink közül is lehetett volna akár egy-egy arany, de még nem értek meg fejben arra, hogy a közel azonos képességű vagy akár jobb ellenfelet kiélezett, nagyon nehéz mérkőzésen legyőzzék, de ami késik, nem múlik, úgyhogy nagy bizalommal vannak feléjük az edzők, hogy hamarosan diákolimpiai vagy magyar bajnoki címmel örvendeztetik meg őket. A többi lány is mutatott bíztató jeleket, de vannak még olyan hiányosságok, melyhez sok verseny és edzés kell, hogy stabilan érmes eredmény legyen várható tőlük.

A diákolimpia után azonnal kezdődött a 15-17 éves korcsoportnak a válogató verseny, mely arra volt hivatott, hogy a három válogató verseny közül a másodikként lehetőséget adjon a birkózóknak arra, hogy kiderüljön, ki képviselje Magyarországot a nyári Európa-, illetve világbajnokságon. Minden nemzetből súlycsoportonként csak egy versenyző indulhat, így a tét igen nagy volt annak, aki az álmait meg akarja valósítani.
Ennek első lépését Szekér Szimonetta teljesítette, mert megnyerte a diákolimpia után az idősebbek korcsoportjának válogató versenyét is és ez azért volt igazán nagy öröm, mert a három válogatóból már ez a második aranyérem volt, így Szimonetta magyar válogatott lett. Erre a sikerre már az elmúlt fél év eredményeinek tükrében akár számítani is lehetett, mert a dorogi hölgy megnyerte a holland, lengyel, német, norvég, svéd tornákat, de mint szokták mondani, a "nyugtával dicsérd a napot" elv nem engedte, hogy elkiabáljuk a lehetőséget. Bízunk benne, hogy a fejlődés töretlen marad és lesznek még világversenyekről is sikerek.

kattints a képre a nagyításhoz

Németh Annának is megvolt a lehetősége, hogy bebiztosítsa a válogatottságot, ha megnyerte volna a válogató versenyt, de sajnos ez nem sikerült. Valószínűleg az az oka, hogy a nap végére már elfáradt és a döntő mérkőzésen már egy kicsi hiba sem fért volna bele a meccsbe. A fáradság pedig annak volt köszönhető, hogy a saját korcsoportjának diákolimpiáján 4 mérkőzése volt és a kadetek között kettő, azaz a döntő mérkőzés már a 7. meccse volt ezen a napon, míg ellen felének csak 1, mert ő a kadetek között indult csak és sorsolás is kegyes volt hozzá. Bízunk benne, hogy az utolsó válogatón Miskolcon bebiztosítja Anna, hogy válogatott legyen.

Gyarmathy Kata a kadeteknél aranyérmet nyert, ami nagyon szép siker annak tükrében, hogy a középiskolában is hasonlóan eredményes. Ép testben ép lélek...

Eredményeink:
Leány II.-III. korcsoport: 2003-2004-2005-ben születettek:
28 kg: Sebők Kinga /2005 (3. hely)
31 kg: Szekeres Zoé /2005 (3. hely), Mandák Petra/2005 (5. hely), Balogh Bea /2005 (kiesett)
37 kg: Romfa Jázmin /2003 (2. hely), Kollár Zsanett /2003 (5. hely)
40 kg: Putnoki Cintia /2003 (3. hely), Román Brigitta /2004 (5. hely)
43 kg: Gregor Dorka /2003 (3. hely)

Leány III.-IV korcsoport: 2000-2001-2002-ben születettek:
37 kg: Horváth Vanessza /2002 (1. hely)
46 kg: Farkas Beatrix /2002 (kiesett)
49 kg: Juhász Elizabet /2002 (kiesett)
52 kg: Szekér Szimonetta / 2000 (1. hely), Gregor Dominika /2001, Lik Hanna /2001 (kiesett)
56 kg: Farkas Mercédesz /2000 (2. hely), Király Bianka /2001 (kiesett), Lehőcz Viktória /2000 (kiesett),
60 kg: Német Anna /2000 (1. hely), Rajos Berta /2000 (5. hely)

Kadet kcs. 1998-1999-2000-ben születettek:
52 kg: Szekér Szimonetta / 2000
60 kg: Német Anna / 2000 (2. hely)
78 kg: Gyarmathy Katalin /1999 (1. hely)

Fényképek, katt ide>>>
Videók, katt ide>>>
Teljes eredménylista:
Leány II-III. korcsoport: 2003-2004-2005-ben születettek, katt ide>>>
Leány III-IV. korcsoport: 2000-2001-2002-ben születettek, katt ide>>>
Kadet kcs. 1998-1999-2000-ben születettek, katt ide>>>

 

 

    2019. július 24. Kinga, Kincső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó