2015.03.01. Kötöttfogású junior válogató, Kaposvár
  2015.03.01. Kötöttfogású junior válogató, Kaposvár

Csak Dorog tudott két aranyérmet nyerni

kattints a képre a nagyításhoz

Március elsején Kaposvár adott otthont az idei év első junior kötöttfogású birkózó válogató versenyének. A mezőnyt cseh, ukrán és szlovák versenyzők is színesítették.
Válogatottság szempontjából Lévai Zoltán, a dorogi birkózók vezetőedzője erre az évre a junior korosztályban Papp Bertalan, Torba Erik és ifjabb Lévai Zoltán személyében számít arra, hogy kivívhatják a válogatottságot.
Sajnos a nehézsúlyú, még kadet korosztályú Érsek Róbert nem tudott a versenyen indulni, mert kificamodott az ujja, és Torba Erik sem indult, mert a felnőtt válogatott keret edzésén egy esést követően úgy érkezett, hogy megrepedt a térdében a porc és artroszkópos beavatkozással műtik meg.
Kende Lóránt, aki a 66 kg-os súlycsoportban indult, az első fordulóban kikapott és mivel akitől kikapott nem jutott a döntőbe, ezért Lóránt kiesett, de fejlődése bíztató.
Lévai Zoltán 2014-ben bronzérmes volt a junior világbajnokságon a 66 kg-osok súlycsoportjában, viszont 2015-ben súlycsoportot váltott, így a 74 kg-osok között mérettette meg magát Kaposváron.
A sorsolás nem volt kegyes hozzá, mert a súlycsoport esélyeseinek nagy részével egy ágra került. Az első fordulóban a zalaegerszegi Tompa Miklós akarta útját állni, viszont Zoli végig stabilan birkózva, egy billentésnek köszönhetően mögé került, ezzel megszerezve a végső győzelmet is érő 2 pontot. A meccs további részében még megintették a zalaegerszegi fiút, az eredmény viszont már nem változott, a második fordulóba Lévai Zoli jutott.
Következő mérkőzésén a hazaiak ifjú reménységével, a kaposvári Bak Barnabással birkózott. A meccsnek hamar vége lett, mert a dorogi birkózó nagyon nagy iramot diktált már az első pillanattól kezdve, és egy leverős csípővel földre vitte ellenfelét, majd technikai tusig pörgette.
A harmadik fordulóban következett a várva-várt találkozó az ESMTK-Vác birkózója, Nagy Péter és Lévai Zoltán között. Az U 23-as Európa-bajnokságra mindketten kivívták a válogatottságot, 71 kg-ban Lévai Zoli, 75 kg-ban pedig Nagy Peti, viszont junior korosztályban egy súlycsoportban, vagyis 74 kg-ban indultak.
A mérkőzés már az első pillanattól kezdve parázs hangulatban kezdődött, a 17. másodpercben volt is egy szerencsétlen eset, aminek következtében Zoli 2-3 másodpercre elájult, de szerencsére ez sem zavarta meg és 0:2-ről 5:2-re fordította meg a mérkőzést és győzte le ellenfelét.
A döntő elmaradt, mert klubtárssal, Kismóni Móriccal kellet volna birkózni, de mivel nap mint nap együtt készültek, birkóztak az elmúlt években, közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy Móric visszalép.

kattints a képre a nagyításhoz

Kismóni Móric még csak kadet korosztályú versenyző, de versenyről-versenyre igen javuló teljesítményt nyújt, amit bizonyít, hogy ezen a junior válogatón az egy korcsoporttal feljebb lévő versenyzők között is a döntőig menetelt. Első mérkőzésén a szlovák Drmolát verte, aki 2 évvel idősebb nála és több világversenyt megjárt, de mégis a dorogi fiú uralta a mérkőzést és nyert magabiztosan. A második mérkőzésén a Pénzügyőr versenyzője, Geiszt Ádám akarta útját állni, de sikertelenül, mert Móric összekapta a derekát, beindított egy szaltót, ellentétes irányba levitte, majd két pörgetéssel befejezte a mérkőzést.
Az elődöntőben a csepeli Rizmajerrel került szembe, akinél méretben ugyan kisebb volt, de Móric ezt technikával és kondícióval ezt kompenzálta, így egy igen harcos mérkőzésen nyert és került a döntőbe.
Dolinszki Norbert 84 kg-ban próbált szerencsét, de csak egy mérkőzése volt, ahol ugyan vezetett, de elfáradt és az érdi ellenfele megfordította a mérkőzést így Norbi kikapott. Mivel legyőzője a későbbi küzdelmek során vereséget szenvedett, így Norbi kiesett.
84 kg-ban Papp Bertalan, 2012-es kadet világbajnoki ezüstérmes birkózó viszont nagyon jó formában lépett szőnyegre. Az első mérkőzősén az ESMTK-s Kurinka volt az ellenfele, akit nagy fölénnyel győzött le, bár edzője, Lévai Zoltán hiányolta a tüzet, az agresszivitást és a több akciót a mérkőzésből. A következő fordulóban a hiányosságok pótolva lettek és Berci a szabadfogásból átvett kibújással mögé került és emeléssel mellkasos pörgetésekkel villámgyorsan 8 pont előnyt szerzett és megnyerte a mérkőzést. 

kattints a képre a nagyításhoz

Az elődöntőben a Pénzügyőr birkózója, Kállai sem tudott különösebb ellenállást tanúsítani, egy perc sem telt el és már magasba lendült a dorogi legény karja a győzelem kihirdetésekor.
A döntőben a NIKÉ SE ukrán ellenfele Andrej Pirovaron várt rá, akit igen nehéz volt feltörni, de Berci kitartóan, fegyelmezetten fűzte fel páros hónaljra ellenfelét, aki idegileg ezt nem bírta és több olyan akció is beindított, amit sikerült megkontrázni, pontokat szerezni és az ukrán a mérkőzés végére már teljesen elfáradt, ezzel Papp Bertalan aranyérmes lett.

Hazai eredmények:
Junior kcs. 1995-1996-1997-ben (kötöttfogás):
66 kg: Kende Lóránt /1997/ (kiesett),
74 kg: Lévai Zoltán /1996/ (1.hely), Kismóni Móric /1998/ (2.hely)
84 kg: Papp Bertalan /1996/ (1.hely), Dolinszki Norbert /1995/ (kiesett)

Fényképek, katt ide>>>
Videók, katt ide>>>
Teljes eredménylista, katt ide>>>

 

 

    2019. július 24. Kinga, Kincső

Info Birkózóinknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó